Confessionum
Hiába akartam én is lenni valaki
Megtanultam,hogy fáj egy senkinek maradni.
Mióta csak élek nem tapasztaltam mást
Én tudom legjobban mi az a csalódás.
Akármit is mondtak, én arra sose hallgattam
Mentem a magam útján de sehova se tartottam...
A gyerekkorom rég elcseszték,
De hogy mi bajom van, azt sose értették
Még én se tudtam mi van velem,
A sors ellen mit vétettem?
Beteg voltam és elhittem, hogy ez a normális -
Eszembe se jutott hogy a falakon túl lehet más is...
Mert a négy fehér fal, nekem annyi jutott
Míg más gyerek vidáman kint futkározott...
Sose tudtam, mit jelent a hemiparézis
De az életemet tönkretette, ennyi elég is
És mégis voltak álmaim, amikért harcoltam
Aztán szépen lassan mindent magamtól eldobtam.
Nem hiszek a mesékben tudom hogy nincs happy end
De valaki egyszer így szólt, "kérlek ne feledd
Ha el is válnak útjaink én akkor is itt leszek"
De most mégis hol vagy, hiába ígérted
Nem bánok már semmit, nekem úgyis mindegy
Bármit is teszek csak értelmetlen minden...
Nem tudod mi az önutálat, amíg nem néztél rám jobban
Ha én nézek tükörbe szememben harag lángja lobban
Gyűlölöm magam és ezt a szánalmas létet
Tudod te milyen az, ha nincs is benned élet?
Ne mondd, hogy megértesz, míg nem élted át ezt mind!
Üres szavak még nem enyhítették sohase a kínt.
De ha tényleg tudni akarod, annyit még elmondhatok
Elsőre is jól tudom ki az kiben bízhatok.
Önmagam ellensége lettem, ez egy vesztes háború,
S hogy kinek az oldalán állok az mindig változó,
Olyan sok arcú vagyok hogy az már pofátlanság
De néha én magam se tudom akkor most mi a valóság?
Tizenhét év eltelt, ki tudja mennyi van hátra
Bármikor is jöjjön én kész vagyok a halálra.
Talán ezek túl nagy szavak, de már az se érdekel...
Mi lehet még belőlem, ha semmit nem érhetek el?
Legalább a pénzért legalább nekik jó voltam
Most sajnálom csak, hogy ezért semmit se kaphattam,
És ha meg is volt mindenem, valami hiányzott
Mióta világomból a szeretet eltávozott...
Az utcán is az emberek mindig megbámultak
Hallottam, ha éppen valamit összesúgtak
Tény és igaz ilyet nem látni mindennap
Ahogy egy nyomorék az álmai után szalad...
Megvető tekintetek égették a hátam,
Szavakkal vertek hogyha elfordultam.
Fáj egy darabig de, ha megszokod túl lehet élni
Ha eljutsz odáig, hogy már nincsen mitől félni
Nem baj az ha nincsen akire számíthatsz
A gond ott kezdődik ha már magadban se bízhatsz!
Ne kend az egészet erre a mocsok világra,
Tanuld meg belátni hogyha benned van a hiba:
Ennyit tanultam én ilyen kevés idő alatt,
De úgyse én leszek aki ezzel sikert arat.
Most már tudod az életem, de mit kezdenél vele?
Én csak egy lány vagyok, akinek az ördögnél a lelke.
Nincs amiben higgyek, és nincs amit reméljek -
Mondták is egy párszor, hogy én ne létezzek.
De gyávák mind, úgy még egyik se jött oda
Hogy a belemet a bakancsával szépen kitapossa...
Csak fenyegetni tudnak és csak ígérgetnek
De azt maguk se tudják, hogy ugyan mégis minek?
"Nagy dicsőség" legyőzni azt aki már magát legyőzte,
Így túl egyértelmű a háború végkifejlete...
Megtanultam,hogy fáj egy senkinek maradni.
Mióta csak élek nem tapasztaltam mást
Én tudom legjobban mi az a csalódás.
Akármit is mondtak, én arra sose hallgattam
Mentem a magam útján de sehova se tartottam...
A gyerekkorom rég elcseszték,
De hogy mi bajom van, azt sose értették
Még én se tudtam mi van velem,
A sors ellen mit vétettem?
Beteg voltam és elhittem, hogy ez a normális -
Eszembe se jutott hogy a falakon túl lehet más is...
Mert a négy fehér fal, nekem annyi jutott
Míg más gyerek vidáman kint futkározott...
Sose tudtam, mit jelent a hemiparézis
De az életemet tönkretette, ennyi elég is
És mégis voltak álmaim, amikért harcoltam
Aztán szépen lassan mindent magamtól eldobtam.
Nem hiszek a mesékben tudom hogy nincs happy end
De valaki egyszer így szólt, "kérlek ne feledd
Ha el is válnak útjaink én akkor is itt leszek"
De most mégis hol vagy, hiába ígérted
Nem bánok már semmit, nekem úgyis mindegy
Bármit is teszek csak értelmetlen minden...
Nem tudod mi az önutálat, amíg nem néztél rám jobban
Ha én nézek tükörbe szememben harag lángja lobban
Gyűlölöm magam és ezt a szánalmas létet
Tudod te milyen az, ha nincs is benned élet?
Ne mondd, hogy megértesz, míg nem élted át ezt mind!
Üres szavak még nem enyhítették sohase a kínt.
De ha tényleg tudni akarod, annyit még elmondhatok
Elsőre is jól tudom ki az kiben bízhatok.
Önmagam ellensége lettem, ez egy vesztes háború,
S hogy kinek az oldalán állok az mindig változó,
Olyan sok arcú vagyok hogy az már pofátlanság
De néha én magam se tudom akkor most mi a valóság?
Tizenhét év eltelt, ki tudja mennyi van hátra
Bármikor is jöjjön én kész vagyok a halálra.
Talán ezek túl nagy szavak, de már az se érdekel...
Mi lehet még belőlem, ha semmit nem érhetek el?
Legalább a pénzért legalább nekik jó voltam
Most sajnálom csak, hogy ezért semmit se kaphattam,
És ha meg is volt mindenem, valami hiányzott
Mióta világomból a szeretet eltávozott...
Az utcán is az emberek mindig megbámultak
Hallottam, ha éppen valamit összesúgtak
Tény és igaz ilyet nem látni mindennap
Ahogy egy nyomorék az álmai után szalad...
Megvető tekintetek égették a hátam,
Szavakkal vertek hogyha elfordultam.
Fáj egy darabig de, ha megszokod túl lehet élni
Ha eljutsz odáig, hogy már nincsen mitől félni
Nem baj az ha nincsen akire számíthatsz
A gond ott kezdődik ha már magadban se bízhatsz!
Ne kend az egészet erre a mocsok világra,
Tanuld meg belátni hogyha benned van a hiba:
Ennyit tanultam én ilyen kevés idő alatt,
De úgyse én leszek aki ezzel sikert arat.
Most már tudod az életem, de mit kezdenél vele?
Én csak egy lány vagyok, akinek az ördögnél a lelke.
Nincs amiben higgyek, és nincs amit reméljek -
Mondták is egy párszor, hogy én ne létezzek.
De gyávák mind, úgy még egyik se jött oda
Hogy a belemet a bakancsával szépen kitapossa...
Csak fenyegetni tudnak és csak ígérgetnek
De azt maguk se tudják, hogy ugyan mégis minek?
"Nagy dicsőség" legyőzni azt aki már magát legyőzte,
Így túl egyértelmű a háború végkifejlete...